A Fővárosi Közgyűlés szerdai – személyeskedésektől sem mentes – ülésén kimondta, hogy a főváros nem tudja a továbbiakban biztosítani az agglomerációs tömegközlekedést, a szolgáltatást legkésőbb március 31-éig tartja fenn – írta az MTI.

Már régóta tematizálta a közvéleményt Tarlós István – Fidesz-kormány/Lázár Jánosközti vita, most viszont be is következett a szakítás, amelynek egy igazi vesztese lesz –  az utazóközönség. Az egységes rendszerből most kettőt csinálnak, két tulajdonossal.

S, ahogy azt már hétfőn megjósoltuk, az elővárosi közlekedés kiszervezésével jelentős járatritkítások, valamint brutális létszámleépítés várható. A megszerzett tervek szerint elsősorban a HÉV-járatok dolgozói érezhetik magukat veszélyben.

Kisiklott a HÉV Dunaharasztinál

Kakasviadal

Tarlós István főpolgármester szerint ő csak megoldani próbálja a problémát, amit nem ő állított elő, és a saját politikai közösségén belül is volt emiatt „kakasviadal.”

Hát, végül így sikerült:

A Tarlós István, illetve Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok által jegyzett előterjesztés elfogadásával a testület határozatban kimondta:

“a Fővárosi Önkormányzat az elővárosi (agglomerációs) személyszállítási szolgáltatások ellátását nem tudja az államtól átvett feladatként a továbbiakban biztosítani, mivel az állam a vonatkozó megállapodással ellentétben 2015-ben és 2016-ban nem biztosított forrást”

az elővárosi közösségi közlekedés finanszírozására, továbbá a kormány nyilatkozott a szolgáltatás visszavételéről.

A szolgáltatást a főváros fenntartja legkésőbb március 31-ig. Ha az átadás-átvétel gyakorlati lépései addig nem fejeződnek be, akkor az állam és a fővárosi önkormányzat között kötendő ideiglenes megállapodás keretében – csakis a költségek megtérítése mellett – a szolgáltatást a főváros ideiglenesen, a folyamat befejezéséig biztosítja.

tokody_0Frissítés:

Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője közleményben reagált a Közgyűlés döntésére:

Tekintettel arra, hogy a budapestieket feszítő fenti kérdésekre semmiféle garanciát nem tudott adni a főváros vezetése (lesznek-e komoly járatritkítások és jelentős megszorítások az agglomerációs közlekedésben?), a Jobbik nem támogatta az agglomerációs közlekedés állami kézbe történő visszavételét. A következmények könnyen okozhatnak áremeléseket, járatritkításokat és sok bosszúságot nemcsak az agglomerációban élők számára, hanem mindazon budapestieknek is, akik az agglomerációban található ipari parkokba, logisztikai központokba járnak dolgozni.

A Jobbik a XXI. század pártjaként Budapestre és annak vonzáskörzetére modern európai fővárosként tekint, ahol az agglomeráció szerves részét képzi a város életének, ezért nem a szétszabdalás, hanem az egységes kezelés és fejlesztés a megoldás.

alfahir.hu – jobbik18.hu