A Jobbik a jövő egyik magyar gazdasági húzóágazatának tartja az internetes közösségi megosztáson alapuló szolgáltatásokat, ugyanakkor az ágazat szereplőit is bevonná a közteherviselésbe.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, nem értik, a kormány miért nem lát hasonló lehetőséget ebben a szektorban és miért csak “két szélsőség” között tud gondolkodni.

DSC_0308_k-300x200

 

Fotó: jobbik18.hu

Kifejtette, a kabinet előbb teljesen elnéző volt a különböző szállás- és utazásmegosztó társaságokkal szemben, majd “teljes tiltásba csapott át”. A Jobbik ezzel szemben a fenti két módszer között keresné a megoldást és úgy terelné szabályozott mederbe az ágazat szereplőit.

Z. Kárpát Dániel példaként említette erre a közteherviselés kiterjesztését, amelyet szerint az Uber, illetve az Airbnb esetében is általány típusú módszerrel lehetne megvalósítani.

jobbik.hu – jobbik18.hu